1015 Budapest, Batthyány u. 13. Hétfő - Péntek 09:00-18:00 +36 31 784 7560

Hasplasztika

A hölgyek talán a saját hasukkal a legkritikusabbak, amikor arról van szó, ki mivel nem elégedett önmagán. Holott ez az a rész, mely nyugodtan kijelenthető, hogy a legtöbb változást kénytelen elviselni. Nem véletlen, hogy reggel szeretünk inkább belenézni a tükörbe, hiszen ilyenkor a leglaposabb a hasunk, mely aztán estére sokszor olyan, mintha kicserélték volna – nem jó értelemben. A hirtelen hízás vagy fogyás is a hasunkon csapódhat leginkább. És persze meg kell említeni a terhességet is, mely amennyire gyönyörű időszak lehet, épp annyira drasztikus változásokat hozhat a hasunk kinézetében is.

Ezen felül az idősödés szintén okozhat nem várt módosulásokat hasfalunkon is. Mivel ennyi, jelentősen befolyásoló tényezőnek és hatásnak van kitéve, így nem csoda, hogy hasunk bőre idővel – vagy akár egészen fiatalon is - megereszkedhet. A lógó bőr elfogadása pedig talán itt lehet a legnehezebb. Ahogy már említettük, a nők többsége igencsak kritikus szemmel néz saját hasára. Így a bőr öregedése, gyengülése és megnyúlása, illetve az úgynevezett „kötényhas” kialakulása nagyon romboló hatással lehet önbizalmukra. Ez olyan gondokhoz is vezethet, melyek kihatnak a magánéletükre, párkapcsolatukra is. Nem kell azonban beletörődni a maradandó változásokba.

Hasplasztika - hogyan történik a beavatkozás?

A Budai Egészségház plasztikai beavatkozásai között megtalálható hasplasztika mindenki számára megoldást nyújthat a hasfalon keletkezett, zavaró esztétikai problémákra. Az eljárás során eltávolítják a megereszkedett és feleslegessé vált bőrt, illetve, amennyiben szükséges, a zsírtöbbletet is, biztosítva ezzel azt, hogy újra feszes, szép és számunkra is megfelelő hasunk lehessen. Ezzel pedig minden más, ehhez köthető gondunkra is megoldást nyújthat életünkben. Sok esetben nem csak esztétikai, hanem életminőséget is javító eredményre számíthatunk.

Az elváltozás gyakran együtt jár az egyenes hasizom meggyengülésével, szétcsúszásával, esetleg köldöksérv képződéssel is. A hasplasztika során ezeket is korrigálni szükséges. Az esetek többségében a műtét utáni heg a szeméremdomb fölött fut, a fehérnemű által rejtett vonalban.

Teljes műtéti szervezés

Az előzetes vizsgálatok során Önnek nem kell sehol sorban állnia! A Budai Egészségház teljes körűen leszervezi az orvosunk által kért labor, EKG, UH, stb. vizsgálatokat szerződött partnerünk az Affidea Diagnosztika Központ által.

Fontos információ! A műtét után 3-6 hétig haskötő illetve rugalmas öltözet használata szükséges, megfelelő fizikai kímélet mellett. A konzultáció során erre természetesen részletesen kitérünk.
Előzetes konzultáció
Budai Egészségház
Plasztika sebészet
20.000,- Ft.
Hasplasztika árak
Műtéti díj
Szent Lukács Magánkórház - Előzetes konzultáció alapján,
550.000,- Ft.-tól